„Ez az intézet sikertörténete, mely lefedi a teljes innovációs láncot az alapkutatástól a K+F-ig, illetve a termékeladásig. Már közel kétszáz károsítóra van csapdánk, amelyből jelentős árbevétele származik az intézetnek” – mondta büszkén az igazgató.

Az intézet másik erőssége az inváziós fajok kutatása és monitorozása, mely a növényvédelem egyik fő feladatának tekinthető. „Szintén fontos feladat – tette hozzá – a környezetkímélő megoldások kidolgozása, amivel pl. a vegyszerek használatát lehet csökkenteni. A korszerű, környezetkímélő növényvédelem, a biológiai védekezés elméleti és gyakorlati alapjai már a 70-es, 80-s években megszületett”. Példaként kiemelte az intézet egykori kutatója, Nagy Barnabás munkásságát, aki korát messze megelőzve dolgozta ki az ökológiai védekezés lehetőségeit a növényi kártevők elleni védekezésben. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ezek az eredmények csak megfelelő szemlélettel érhetők el. Vezetőként sokszor találja szembe magát azzal a helyzettel, hogy az egyetemről épp kikerülő jelöltek, legyenek azok agrár-, vagy biológus végzettségűek, szigorúan a szakterületükhöz igazítva végzik tudományos vizsgálódásaikat. Holott a növényvédelem épp az a határterület, ahol a biológiai és agrármérnöki tudás találkozik. Véleménye szerint ezt az „integrált gondolkodást” már a felsőoktatásban tanítani szükséges.

Fontosnak tartotta elmondani, hogy a jelenlegi kutatói gárda elkötelezett a tudományos munka iránt, „tudják, mi szükséges ahhoz, hogy eredményesek és sikeresek legyenek”. Egyre több és színvonalasabb publikáció jelenik meg, számos tudományos együttműködés zajlik. Sikerült az elmúlt években néhány olyan kutatót az intézetbe „csábítani”, akik a nemzetközi tudományos térben is jól teljesítenek. Többször is hangsúlyozta, hogy a kutatók továbbképzése elengedhetetlen feltétele annak, hogy megfelelő eredmények szülessenek. A NÖVI-ben adottak azok az infrastrukturális feltételek, amelyek a korszerű tudományos munkához szükségesek. Kiemelte, hogy amióta „az ELKH átvette a kutatóhálózatot, és bevezették a differenciált és emelt bérezést”, a kutatók javadalmazása is rendezettebb lett. Az igazgató lelkesen beszélt arról, hogy „a kutatók nyitottak nemcsak a tudományos munkára, hanem a tudománykommunikációra, az ismeretterjesztésre is.” Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi években nőtt az intézet láthatósága, javult a kommunikációja. De ezen a területen is van még tennivaló bőven.